Negyedik alkalommal szervezi meg május végén a Bőrgyár Kulturális Egyesület azt a fűnyíró akciót, amellyel eredetileg a városi zöld területek fontosságára kívánták felhívni a figyelmet, mára azonban önálló képzőművészeti ággá nőtte ki magát: évről évre egyre komolyabb alkotások születnek a fűnyírók kései nyomán. Varga Gábor Farkas a kezdetektől fogva szervezője és résztvevője is a különleges eseménynek.

Varga Gábor Farkas: Az akciót Kocsis Balázs szobrász-restaurátor, egyesületünk akkori elnöke találta ki 2005-ben. A rendezvény mindig meghívásos volt: idén már húsz művészt hívtunk meg, mert egyre többen érdeklődnek az akció iránt az ország minden részéről és a művészeti egyetemekről.

Kultusz: Hogyan jönnek létre az alkotások? Nyilván megtervezik őket kicsiben, de milyen módszerekkel nagyítják fel ilyen óriásira?
VGF: Mindenki megtervezi papíron, de nem mindenki tudja, hogyan lehet megvalósítani: az elfogadott pályázatok alkotóival folyamatosan levelezünk a munka menetéről és arról, hogy milyen bonyolult képeket lehet létrehozni ezzel a „folt-technikával”. Csak egy nap áll a művészek rendelkezésére, ebbe bele kell férnie a legmunkaigényesebb alkotásoknak is, ezért már a tervezésben és a technikai részletek kidolgozásában is segítünk azoknak, akik először próbálkoznak a fűnyírós land arttal. Néhányan földmérőket is segítségül hívnak a képek felnagyításához, különösen az óriási, száz méternél is nagyobb képek kitűzéséhez: jelölőkarókkal, zsinórokkal jelölik ki a kontúrokat, és a fűnyírókkal ezeket a vonalakat követik. A többség azonban inkább a „manuális nagyítás” híve, és én magam is így dolgozom: a négyzetrácsos papíron megtervezett képet úgy nagyítom fel, hogy ötször ötös, vagy tízszer tízes négyzeteket mérek ki a réten, és a négyzeteken belül szemre követem, hogy merre mennek a vonalak. Menet közben nem lehet ellenőrizni a munkát, csak a végeredményt látjuk felülről.

K: „Szabadkézi” alkotások is születnek?
VGF: Bármily hihetetlen, Kocsis Balázs a legbonyolultabb munkáit sem rajzolja fel a fűre... A „Vasárnapi ebéd” című képénél például egyszerűen zsinórral kikötötte a fűnyírót egy cövekhez, és így lett meg a tányér külső és belső körvonala. Az összes többi részt – beleértve a csirkecombokat, a köretet, a villát és a kést is – csak úgy szemre nyírta bele a fűbe. Pedig hatalmas méretű alkotásról van szó: ha jobban megnézzük a képet, azok az apró színes tányérdíszek a fűben fekvő emberek. Mások viszont az ismétlődő motívumokhoz sablonokat is szoktak készíteni fóliából, azt terítik a fűre és járják körbe a fűnyíróval.

K: A közönség csak a kiállításokon, képekről láthatja az alkotásokat, vagy ők is „fölébe szállhatnak”, ahogy a fotósok teszik?
VGF: Többnyire valóban csak fotókról lehet megismerkedni az elkészült munkákkal, de volt olyan esztendő, amikor hosszabban itt tudott időzni a tűzoltóság kosaras gépkocsija, és a fotósok mellett nézőket is felvittek a magasba. A nagyobb méretű alkotásokat azonban még ennél is magasabbról lehet jól szemügyre venni: a tavalyi fotók repülőgépről, ill. motoros sárkányrepülőről készültek. Idén tervezzük, hogy a kisebb, 20-30 méter átmérőjű munkákat közelebb visszük a Palotavároshoz: a lakótelep szélén, vagy akár a házak között is készülnek majd fűképek, és ezeket a házakból is láthatják az ott élők. Idén egyébként a fotókkal kétszer is találkozhat a közönség: a 9. Kortárs Művészeti Fesztivál ideje alatt a belvárosban diavetítés formájában, júniusban pedig a Műhely Kávéházban rendezett kiállításon.

K: „Alkalmazott grafikák” készítésére még nem kértek fel benneteket? Nyugat-Európában már lehet látni autópályák mellett, hogy reklámokat, elsősorban webcímeket nyírnak a domboldalba.
VGF: Ilyen felkérést még nem kaptunk, de egyszer már lett volna olyan szponzorunk, aki a bank logóját szerette volna velünk a fűbe nyíratni. Erre nemet mondtunk: ha ők maguk megcsinálták volna, annak örömmel helyet adtunk volna, de mi nem akartunk „bérmunkát” vállalni.

K: Meddig láthatóak az alkotások, mennyi idő alatt növi be a képeket újra
a fű?
VGF: Nagyjából három hétig, de az első évben például már másnap marhák legeltek a képeken a fotózás kedvéért – de nem sértődtünk meg azon, hogy jóízűen lelegelték az alkotásainkat.